Szavak a szélben...

"Az okoz igazán örömet, ha kimondhatjuk, ami a szívünkön van, kockázatokat vállalunk, és fejest ugrunk az életbe. Nem fog mindenki kedvelni, de te azt kedvelhetsz, akit csak akarsz..."

 

 

1.vers:

Fekete por…

Utcák rengetege, melyeken ott vagyok olykor-olykor,
S lábam, néha lelkemmel együtt befeketedik a portól..
Magányról szó sincs talán, csupán a csalódás diadala,
Mely emberektől származik, s mindenkiben ott ragad.

Keserv, álmok, könnyek és hátborzongató pillanatok,
Néha talán azt érzem, már nem is önmagam vagyok.
A vágy…mely képes lelkeket ölni, mikor már elvesztél,
De te mégis mész tovább, s ott az az átkozott remény.

Gondoltam… szívem erős lesz, kibírom az akadályokat,
De egyszer elestem, s tudtam, ő nem érzi csalódásomat.
Kérdeztem ekkor, vajon mi hajtotta őt, talán a győzelem?
S most ő is a mélyben van és csak maga miatt esett el..

Szinte  remegtem, ahogy ott ültünk némán, egymással szemben,
És rám szegező édes tekintete csak nehezítette a kérdéseket…
Lágy szavaitól csak folytak apró könnyeim  végig arcomon,
Éreztem, szívem már nem bírja tovább, eltűnt a mosolyom.

Tudtam, nem vagyok már képes forró érintését kibírni,
Melyet mástól nem kapok meg s hiányzik majd mindig.
Most eltörem, csak  keserű dallam hallatszik szívemben,
S egy szó cseng fülembe, ahogy azt mondja „SZERETLEK”

Hazug a szó talán, vagy szívéből jövő őszinte vallomás?
Nemt tudom, de lelkemnek már csak  álomba illő látomás.
Fáj a perc, a szó, a tekintet, mert nincs már és elvesztem,
Erőm elfogyott, csak a sírás folytogat, testem megremeg.

Félek már szeretni, félek újra és újra csalódni…borzalom,
S most nem mondhatom már senkinek, boldog vagyok..
Már minden a múlt eltűnt a boldogság, a porba eltemettem,
És csak remélni tudom, a semminél azért többet jelentettem.

Sajnálom, hogy így kellett lennie s fáj, hogy így alakult ez mára,
De mosolyogni fogok, még ha szívem eltört is és lelkem sápadt.
És fogalmam sincs róla, miért érdemeltem ki ezt a gonosz sorstól,
De igyekszem és képes leszek megtisztítani lelkem a fekete portól…

 

2.vers:

Én már nem leszek..

Elgondolkodok, könnyeimet potyogtatva a padlóra,
S kérdezem, most ez történik tényleg...valóban?
Mert akkor ott a sok emberből téged választottalak,
Hisz benned láttam az ideális férfit számomra...
Ez mára is így maradt, az érzés még mindig él bennem,
De szívem már nem bírja a terhet, kimerült a lelkem..
Feltehetnéd a kérdést, mit nem bírok már és miért?
S a válaszom csak az lenne, élnék én, de vajon kiért?
Elfogyott az erőm, nincs meg közöttünk a bizalom,
S a keserű, bűnös élet engem egyedül hagyott..
Halálvágyról nincs szó, csupán a kedvetlenség hatalmáról,
Mert ami bennem él, nem más, csak egy elátkozott álom..
S én kívánnám még ezerszer, bárcsak jobb lehetne,
De ez semmi, a sokhoz képest csak egy porszemecske.
Annyira bánt, hogy nem hiszed el az érző szerelmet szívemben,
Mely ott van, s a ritka öröm mellett, könnyeket visz a szemembe..
De már nem fogok sírni, a könnyek bár jönnek, de elfolytom azokat,
S számlálom a gyorsan eltűnő, borzalmas, szívtelen napokat..
Nagyon félek, mert hiányzol, nem vagyok már ott, elveszítettelek...
De majd ha végre elhiszed hogy szerettelek, késő lesz, mert én már nem leszek!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 7
Havi: 71
Össz.: 8 914

Látogatottság növelés
Oldal: Saját versek..
Szavak a szélben... - © 2008 - 2024 - versszereto.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »